Közösség - Események

Interaktív táblák makói iskoláknakInteraktív táblák makói iskoláknak

Makó - A Szikszai György nevét viselő makói református általános iskola 11 millió forintos pályázati támogatásból hét interaktív táblát vett, egyet pedig saját erőből vásárolt, így minden osztály tud használni egyet – mondta lapunknak Kotormán István igazgató.

Hasonló táblákat – ugyancsak pályázati forrásból – a makói önkormányzati iskola is nyert, az egyháziban azonban ezeket az őszi szünetben már fel is szerelték, a pedagógusokat pedig kiképezték a használatukra. Az érdeklődő szülőknek szerda reggel 8 órától a tanórákon mutatják be ezek használatát, 11 órától pedig a pedagógus kollégák ismerkedhetnek meg a táblákkal.

Az intézmény vezetője azt is elmondta, hogy ez a pályázati siker egy tavalyi, 29 milliós eszközbeszerzésre és továbbképzésekre elnyert támogatás folytatása. Szerinte az interaktív táblák ugyanúgy mérföldkövet jelentenek az oktatásban, mint annak idején a számítógépek: megsokszorozzák a tanárok lehetőségeit, a diákok számára pedig még színesebbé, izgalmasabbá teszik az oktatást. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a pedagógus szerepét nem csökkentik – különösen azért nem, mert az iskolában nemcsak oktatásra, de nevelésre is szükség van.

A cikk teljes terjedelemben itt olvasható delmagyar.hu

***

Kapcsolódó cikkek:

Keresés a portálon


Főszerkesztő +Tarnavölgyi Gábor

Hozzászólás

Név:
E-mail cím:
Weblap:
Tárgy:
Hozzászólás: