Tananyag - e-Könyvek

Vége a jegyzetmásolásnak? e-könyvek és e-jegyzetek egy helyen, legálisan és olcsón
Vége a jegyzetmásolásnak? e-könyvek és e-jegyzetek egy helyen, legálisan és olcsón

A Typotex Kiadó az első és eddig az egyetlen hazai kiadó, aki digitális könyvkiadással foglalkozik. Interkönyveikkel egy teljesen új könyvkiadást indítottak útjára, ahol nemcsak teljes könyveket, hanem fejezeteket is le lehet tölteni.

A www.interkonyv.hu szakkönyv- és tankönyvportál elsősorban a felsőoktatásban tanulók életét, vizsgára való felkészülésüket könnyíti meg...

Németh Kinga a Typotex Kiadó munkatársa elmondta, hogy maga az ötlet közel tíz évvel ezelőtt fogalmazódott meg bennük, de végül 2009 januárjában indultak el a megvalósítással. Az ötletet az adta, hogy a felsőoktatásban a hallgatók sok esetben másolják a könyveket, köztük az ő könyveiket is.  Ugyanakkor a felsőoktatásban használatos kiadványok, az ismeretterjesztő szakkönyvek és lexikonok eladása jelentősen csökkent, ez a visszaesés is sarkallta őket az elektronikus kiadványokra.

Vége a jegyzetmásolásnak? e-könyvek és e-jegyzetek egy helyen, legálisan és olcsónEgy-egy vizsgára készülve a diákok igyekeznek minden információt beszerezni és ennek a legelterjedtebb formája a másolás, hiszen az pénztárcakímélőbb, mint megvenni a könyveket és egyszerűbb, mint kikölcsönözni.

 

Bár a papír alapú könyv hangulatát a digitális változat nem tudja, és nem is akarja pótolni, azonban egyetemista hallgatók véleménye szerint a digitális könyv vagy jegyzet előnye, hogy könnyebben lehet használni, a szövegben ki lehet emelni a fontos részeket, átláthatóbb a szöveg és a rendszerezés is egyszerűbb, így a digitálisé a jövő. Az e-könyv segít a megosztásban, a közös munkában és a könnyebb feldolgozhatóságban.

Vége a jegyzetmásolásnak? e-könyvek és e-jegyzetek egy helyen, legálisan és olcsón

 Milyen előnyei is lehetnek az e-könyveknek?

Az e-könyv formátuma PDF-ben tölthető le és minden olyan műveletet el lehet végezni benne, amit a PDF megenged, például lehet jegyzetelni mellé. Ezenkívül van egy saját fejlesztésű szótövező program is, ami megkönnyíti a szövegen belüli keresését.

 A Kiadó további fejlesztéseken dolgozik, szeretnék, ha e-könyv olvasóval, illetve más mobileszközökkel is kompatibilis lenne a szolgáltatás.

Vége a jegyzetmásolásnak? e-könyvek és e-jegyzetek egy helyen, legálisan és olcsón

Környezetbarát és megfizethető

A teljes könyv megvásárlása esetén az ár, az eredeti papírkönyvnek csupán 20–50%-a, az átlagos fénymásolási díjnak is töredéke. A fizetési lehetőségek tárháza is igen bőséges, készpénzzel, bankkártyával, átutalással és csekken történő befizetéssel egyaránt megoldható. A tartalomhoz való hozzájutás azonban nemcsak lényegesen olcsóbb, de környezetbarát megoldást is kínál, ugyanis egy megvásárolt anyag három különböző regisztrált számítógépen megnyitható, korlátlan alkalommal olvasható, és persze egy alkalommal kinyomtatható.

Folyamatosan bővülő választék

Kezdetben csak a saját könyveiket árulták digitális formában, főleg a felsőfokú tankönyveket, mint a tudományos, ismeretterjesztő szak -és tankönyveket, matematika, fizika, informatika.  A www.interkonyv.hu  jelenleg már több mint 33 témában 250 e-könyvet kínál. A könyvek tartalomjegyzéke, előszava és tárgymutatója minden kiadvány esetében ingyenesen megtekinthető, továbbá az összes könyv minden oldala szintén díjmenetesen kereshető. Ezek után adott a választás lehetősége, hogy a könyv minden oldalára vagy csak bizonyos fejezeteire van-e szükség, ugyanis a könyvek nemcsak egészében, hanem fejezetenként is letölthetők.

Vége a jegyzetmásolásnak? e-könyvek és e-jegyzetek egy helyen, legálisan és olcsón

 Forma és jog

A kiadó nagy számban ad ki olyan ismeretterjesztő, tan- és szakkönyveket, amelyekben gyakoriak a képletek, ábrák, grafikonok, ezek megjelenésének megőrzése miatt a PDF-formátum mellett tette le voksát. A file-ok megnyitásához szükséges és az esetleges jegyzetelésére is alkalmas Adobe Acrobat Reader és File Open az oldalról szintén díjmentesen elérhető.

 Az e-könyvekben foglaltakat, mivel szintén alkotói termékről van szó, ugyanúgy szerzői jog védi, mint a papírkönyveket. Erről a FileOpen DRM (Digital Rights Management) technológiája gondoskodik úgy, hogy a PDF dokumentumok titkosításával, illetve beazonosításával lehetővé teszi, hogy a felhasználók Interneten keresztül jussanak hozzá a dokumentumok olvasási jogához.

A kinyomtatott dokumentumon vízjelek azonosítják a vásárlót, a szerzőt és a kiadót. A kinyomtatott oldalak másolásának tilalma intézményekre (pl. könyvtárak), cégekre (pl. másoló szalonok) és magánszemélyekre egyaránt vonatkozik, azonban az interkönyv alacsony árainak ismeretében a fénymásolás fölösleges és értelmetlen is.

Vásárlás pár kattintással - Most 50 oldal ajándékba

A felhasználási mód tehát egyszerű, gazdaságos és környezetbarát.

A vásárlás menete:

  • felhasználói regisztráció;

  • belépés;

  • számítógép regisztrálása (regmachine.pdf megnyitása);

  • szükséges programok (Adobe Acrobat Reader és File Open) letöltése – a honlapról elérhetők;

  • dokumentumok kiválasztása;

  • fizetés (készpénz, bankkártya, átutalás, csekk);

  • letöltés;

  • nyomtatás.

Aki 2010 november 30-ig regisztrál a Kiadó Facebook oldalán, az 50 oldalnyi e-könyvet kap ajándékba!

További információ >>> interkonyv.hu

***

Kapcsolódó cikkek:

Keresés a portálon


Főszerkesztő +Tarnavölgyi Gábor

Hozzászólás

Név:
E-mail cím:
Weblap:
Tárgy:
Hozzászólás: