Interaktív eszközök - Interaktív oktatóeszközök
2009 december 29., kedd 01:00
Tech-Prep - Pályaorientációs oktatórendszer nem csak szakközépiskolásoknak (2. rész)
Az oktatórendszer moduláris felépítésének és a hozzá tartozó sokrétű szoftvernek köszönhetően csupán a tanár kreativitásán múlik, milyen tanmenet szerint halad és óráin milyen szervezési formákat alkalmaz.
A második részében bemutatjuk a Tech-Prep mellett alkalmazható oktatási módszereket és a szoftver felépítését.
Az oktatórendszer által tartalmazott modulok az egyes témakörhöz kialakított és a gyakorlást ténylegesen megvalósító berendezésből (hardver), és a számítógépes szimulációt is biztosító oktató programból (szoftver) állnak.
Intelligens oktatórendszer, változatos munkaforma
A számítógépen futó szoftver irányítja a gyakorlati munkát. Megismerteti a tanulókat a tárgyalt témában alkalmazott technológiával – visszacsatolva a más tárgyakban elsajátított ismeretekre is –, annak környezeti vonatkozásaival és gyakorlati alkalmazásaival. Mindez az éppen felmerülő igényektől függően bemutatóra, egyéni tanulásra, vagy csoportmunkára is alkalmazható.

A munkaállomások hálózatba kapcsolásával egy hatékony „Számítógéppel felügyelt laboratórium” alakítható ki (opcionális), amely lehetővé teszi a tanulók munkájának ellenőrzését, teljesítményük követését a kísérletek és gyakorlatok során.
Elméletet csakis a gyakorlaton keresztül
A Tech-Prep oktatórendszer használata közben a különféle tananyagok megértéséhez és a gyakorlati munka megfelelő, hatékony elvégzéséhez szükséges tudományos fogalmak és fizikai törvényszerűségek mindenki számára érthető, könnyen áttekinthető, rendszerezett formában kerülnek elő.
Az elmélet és a gyakorlat közti összefüggések láttatása mellett a tanulók megismerkednek az ipari szimulációk fontosságával, melyet egyből ki is próbálhatnak a gyakorlatban. A diákok saját programok megírásával maguk is készíthetnek szimulációkat. Nem kell azonban komoly programozói tudást feltételezni ehhez, ugyanis a szoftver készítői felhasználóbarát, ikonalapú utasításrendszer segítségével kiküszöbölték a programozói tudás szükségességét.
A szimulációk és a virtuális műszerek varázslatos világa
Amennyiben a jól működő program átesett a sikeres tesztelésen, lehetőség van azt valós üzemmódban is futtatni az egyes kapcsolódó berendezéseken.
Sokszor előfordul, hogy szükség lenne különféle elektromos jellemzők mérésére alkalmas műszerekre, oszcilloszkópra, DMM-re a szimulációk során. A program ezt is tudja, virtuális műszerekkel leolvastathatók a megfelelő adatok, melyek aztán a képernyőn válnak láthatóvá.
Felhasználóbarát szoftver, ikonalapú programozás
A magyar nyelven is elérhető szoftver az általánosan elterjedt ablakos kezelőfelülettel rendelkezik, ezzel segítve a felhasználót a gyors eligazodásban. Indítás után a modul tartalomjegyzéke látható.
Egy fejezet kiválasztását követően a programra jellemző egységes képernyőfelülettel találkozunk, melyen beszédes ikonok segítenek a további műveletek kiválasztásában és végrehajtásában. Itt van lehetőség az ikonalapú programozásra, egyszerű vezérlő programok futtatására, szimulációk tesztelésére is.
A szoftverben található szószedet, mely a fontosabb kifejezéseket bővebb magyarázattal látja el, illetve sor kerül az egyes témakörökhöz kapcsolódó szakmák bemutatására is.
Modulrendszer - egyéni szervezési lehetőség
Az oktatórendszer készítői figyelmet fordítottak a modularitás lehetőségére, ezzel nagyban hozzájárulva a sokféle tantervi követelmény kielégítéséhez. A négy alapvető témakört 15 kisebb területre osztották:
Megújuló energiaforrások
o Napenergia
o Hidro-Napenergia,
o Szélenergia
Technológiai rendszerek és ipari alkalmazásaik
o Hidraulik
o Pneumatika
o Mechanika
o Szállítószalag és érzékelők
o Számítógépes raktározás
o Robotika
o Folyamatszabályozás
Anyagmegmunkálás
o CNC Marógép
o CNC Esztergagép
o Műanyag vákuumformázás és hajlítás
Elektronika és távközléstechnika
o Elektronikai alapok
o Távközléstechnikai alapok
Bár minden tanár saját maga tudja leghatékonyabban beosztani az idejét, mégis tudjuk, minden kezdet nehéz. Az új eszközök használatának begyakorlásáig álljon itt egy lehetséges óraszám-felosztás, mely megfelelő kiindulási alapot nyújthat a továbbiakhoz.

A modulok részletesebb bemutatására sorozatunk harmadik részében kerül sor.
![]() | További információ a Tech-Prep-ről itt olvasható >>> ite.hu |
***
Kapcsolódó cikkek:
| ||||
| < Előző | Következő > |
|---|
Hozzászólás
101 IKT ötlet
| Tovább |
|
| Tovább |




