Műhely - Pályázatok

Lezárult az ActivInspire alkalmazása az iskolai tanórán pályázat

Kihirdették "Az ActivInspire alkalmazása az iskolai tanórán” című pályázat nyerteseit.

A pályázatot a Modern Oktatási Eszközök Kft. írta ki, azzal a céllal, hogy a pedagógiai innovációra nyitott tanár kollégák megosszák egymással a tanítás terén szerzett pozitív tapasztalataikat és felhasználási ötleteiket a Promethean interaktív táblához kifejlesztett ActivInspire szoftverrel kapcsolatban.

A több mint 30 pályázó összesen 73 pályaművet osztott meg a PrometheanPlanet nemzetközi közösségi oldalon. Ezek között bemutatókat, interaktív feladatsorokat és teszteket egyaránt találunk.

A szervezők tájékoztatása szerint többnyire általános iskolai tanárok neveztek, a humán és reáltárgyak nagyjából egyenlő arányban jelentek meg a pályaművek között. Különösen magas volt azoknak a pedagógusoknak a száma, akik SNI-s gyerekek képességfejlesztését szolgáló tananyaggal pályáztak.

A zsűri értékélésében több más szempont mellett szerepet kapott az, mennyire tudja a pályamű megszólítani a korosztályt, amelynek készült, mennyire képes látványelemeivel megragadni és fenntartani a tanulók érdeklődését, széleskörűen alkalmazza-e az ActivInspire nyújtotta lehetőségeket, ösztönzi-e a tanulói aktivitást.

Néhány észrevétel az értékelő bizottság összefoglalójából

Forgóné Ollári Zsuzsanna (matematika, fizika és kémia szakos tanár):

„„… még messze nem ismerjük az aktívtáblában lévő lehetőségeket. Nagyon sok ötletet, kiváló megoldást láttam, néhányat már el is határoztam, hogy a nyár folyamán feltétlenül beépítek a sajátjaimba […]””

Vásárhelyi Virág (magyar nyelv és irodalom, drámapedagógia tanár; a 2011-es PIL Fórum egyik díjazottja)

„A pályaművek között akadtak bemutató jellegű munkák, azonban a többségüknek meghatározó eleme volt a tanulói aktivitás ösztönzése. Egyik másik pályamű látványelemeiben (ez meghatározó abban mennyire tudja fölkelteni és fönntartani a tanulók érdeklődését) egészen aprólékosan lett kidolgozva. Van közöttük olyan, amelyik a legjobb, profi fejlesztők által készített interaktív-digitális tananyag színvonalával vetekszik.

Jó volt látni (ez az óraszervezésre vonatkozó leírásokból derült ki), hogy sokan terveztek csoportmunkában végzett tevékenységeket. […]”


Wolf Emőke (>angol szakos nyelvtanár; a "Hogyan taníts interaktív táblával?" című könyv szerzője:

része megmozgatja, aktívan bevonja a munkába a gyerekeket. Emellett az ActivInspire különböző funkcióinak kihasználásával a tanárok, tanítók, fejlesztők olyan érdekes ötleteket valósítottak meg, amik feltétlenül magukkal ragadják a tanulókat.

A tartalom mellett az esztétikum is említést érdemel. A legjobb tananyagoknál a színek, képek, illusztrációk harmóniája már az első pillanatban vonzza a tekintetet, felkelti az érdeklődést.”

A pályázat nyerteseinek listája megtekinthető a promethean.hu honlapon. >>> http://promethean.hu/eredmenyek.html)

<<< Szóljon hozzá a cikkhez! Ha hasznosnak találja lájkolja, twittelje! Kollégái, ismerősei így könnyebben rátalálnak és szívesen olvassák ezt a cikket. ... egy kattintást megér!
{endnote}

***

Kapcsolódó cikkek:

 
  Főszerkesztő +Tarnavölgyi Gábor



{/endnote}

Hozzászólás

Név:
E-mail cím:
Weblap:
Tárgy:
Hozzászólás:

101 IKT ötlet

 - Interaktív Oktatástechnika Portál - Információk egy fedél alatt www.iot.hu - interaktív tábla, feleltetőrendszerek, feleltető rendszerek, digitális tananyagok, digitális írástudás, online tananyagok, interaktív tananyag, e-tananyag, elektronikus tananyag, pedagógus képzés, IKT képzés
Földrajz: Hőmérsékleti album
 
Készíts hőmérsékleti albumot...
Tovább
Magyar siker...

Az elmúlt héten 41 országból több mint 250 tanár, oktatáspolitikai döntéshozó és iskolaigazgató gyűlt össze a berlini Innovatív Tanárok Fórumán. A Microsoft kezdeményezésére létrejött eseményen nemcsak véleménycserére nyílt lehetőség, hanem azt is bemutatták, hogyan használhatók a jövő technológiai vívmányai az oktatásban.

Tovább